A Puli vette az első akadályt
- Részletek
- Megjelent: 2011. január 10. hétfő, 15:46

A minden bizonnyal sikeres nevezést követően, az eddig leginkább szabad idejében, de folyamatosan és keményen dolgozó csapat olyan céggé kíván formálódni, amely már a GLXP verseny kihívásának való megfelelés mellett fenntartható üzleti modellt kíván állítani és követni. A „magyar pulik” egyelőre leginkább mérnöki és tudományos erejükre építenek, továbbá eltökélt szándékuk, hogy működésükkel bebizonyítsák: érdemes, kívánatos és építő a GLXP-hez hasonló kihívásoknak megfelelni. Ezek mellett a csapat tagjai továbbra is folytatják ismeretterjesztő munkájukat, amelyek során a tudományos és laikus fórumokat kihasználva népszerűsítik a tudományos és műszaki életpályát.
A csapat köszöni a lelkesítést és anyagi támogatást minden a Puli nevezését támogató magánembernek és cégnek, illetve továbbra is lehetővé teszi és várja a magyar űripar és tudomány ügyét fontosnak tartó magánemberek, cégek támogatását és érdeklődését, valamint további felajánlásokat akár a „Kis Lépés Klub”-ba, akár a Puli Indítóállás építőkockáiba. A csapat szeretné, ha a Puli eddigi és jövőbeli sikereit minden magyar ember a sajátjának tekintené.
A csapat működéséről és eredményeiről folyamatosan beszámol honlapján, illetve tájékoztatja a médiumokat.
Korábbi közleményünkből:
A „Kis Lépés Klub” tagjai eddig közel 1 millió forintot adományoztak, amelyet a csapat az 50 ezer dolláros nevezési díj befizetésére fog felhasználni. Külön öröm a csapat számára, hogy támogatások nemcsak hazánkban, de az Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban, Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Nagy-Britanniában, Írországban és Svédországban élő magyaroktól is érkeztek.
A Puli csapat GLXP -re való nevezési szándékának bejelentése, illetve legutóbbi támogatási felhívása óta több magyar és külföldi cég is jelentkezett és vizsgálta meg a Puli Space Technologies-t, mint lehetséges üzleti partnert, illetve befektetést.
A Puli kezdeményezésének nem várt hozománya, hogy a csapatot több már hivatalos GLXP csapat, és két nevezni kívánó csapat is megkereste a lehetséges együttműködés reményében. Ez mindenképpen a csapat eddigi eredményeinek, néhány szaktekintélyének, illetve a nemzetközi hírű hazai űripari fejlesztéseknek az elismerése. A csapat nem zárja ki az együttműködést más csapatokkal, ezek lehetőségeiről és dimenzióiról folyamatosan egyeztet.
Puli Space Technologies Kft.
A Puli Space Technologies nagyszerű célja: meghódítani a Holdat! Hosszú távú küldetésünknek olyan technológiák kifejlesztését tekintjük, melyek lehetővé teszik űrjárművek rendszeres indítását a Holdra, ezáltal új dimenziókat megnyitva és minőségi szolgáltatásokat biztosítva a jövőbelátó befektetők számára, akik a Világűr üzleti lehetőségeinek kihasználása iránt érdeklődnek. Először azonban demonstrálni kívánjuk képességeinket azzal, hogy 2014-ben saját készítésű egységet küldünk a Holdra, ezzel teljesítve a Google Lunar X PRIZE kihívását.
www.youtube.com/pulispace
http://www.facebook.com/pulispace
Puli Space Technologies
Imre Loránd Balázs
kommunikációs vezető